Hőforrás

Hőforrás
A család + egy uncsitesó

2015. szeptember 22., kedd

Egyik nap nyár, másik nap ősz (tél?)

Megkezdődött az iskola. Itt korábban egy héttel, de a nyári szünet is korábban kezdődött. Beindultak az edzések is. Luca folytatja a kosárlabdát, szerencsére most már elfárad az edzéseken. Borka pedig az úszást. Neki már sikerült a tavalyi szezonban is elfáradnia, mivel magyar edzője van. Soma át(vissza)váltott kosárlabdára. Az elmúlt majdnem egy évben sikerült semmit sem tanulni a foci edzéseken. (csak játszottak, az edzők meg közben a pálya szélén beszélgettek jó pénzért)
A suliban Luca az angol és az izlandi mellett el kezdett dánt tanulni. Nem könnyű nulláról 3 nyelvet tanulnia, ráadásul izlandi-angol és izlandi-dán párosítást tanul, nem pedig a saját anyanyelvén. Borka az idén kezdett az angollal a többiekkel együtt. Kicsit hátrányban van, mert az osztálytársai közül már mindenki ért és beszél is angolul. Soma órarendjét a tanárok segítségével átvariáltuk. Hármójuk közül ő boldogul a legnehezebben. Talán a kora miatt, talán a személyisége miatt, de lassabban veszi az akadályokat. Félénken kommunikál, bár bevallása szerint nagyon jól érzi magát az iskolában. Próbálunk sokat segíteni neki, az osztálytársai szintúgy. Olyannal találkoztunk, mint eddig soha. A tanárok igazán szívükön viselik fiunk és a lányaink sorsát, folyamatosan keresik velünk a kapcsolatot, hogy igazán jól érezzék magukat. Egyikük még külön tanmenetet is írt nekik.
Zita szeretne munkahelyet váltani, ami azért nehéz, mert nem beszél még izlandiul. Sok tapasztalata és jó végzettségei  vannak, valamint kiválóan beszél angolul, ami többféle pozícióhoz elég. Szóltunk a spa-ban a főnökömnek és szívesen segít. Itt is működik a "sógor-koma-jóbarát" rendszer.
Nekem nem sikerült megegyezni a kosárlabda klubbal. Mindenféle előkészítés nélkül próbálták az egész szezont két nap alatt összerakni augusztus 31.-én. Mindenhol máshol a világon már túl vannak az edzőtáborokon és indul a szezon. De nem itt. Nem tudtunk sem időpontot, sem fizetést egyeztetni. Így el kellett engednem a terveimet az itteni kosárlabdát illetően. Azt gondolom, ennek így kellett történnie (karma?), de e két fél közül nem én vesztettem el 15 év tapasztalatát. Nehéz elfogadni, hogy itt a sportban így kurtán-furcsán intéződnek a dolgok.
Látogatóink is voltak augusztusban. Zita öccse töltött el nálunk 10 napot a családjával együtt. Megjártuk a szokásos köröket: vízesések, Gejzír, vulkán, lávamező....Jókat ettünk, sokat áztunk a melegvízben. A gyerekek lovagolni voltak, a fiúk pedig kimentek tengeri horgászatra. Ebben a hónapban telt le az első Izlandon töltött évem. Volt okunk az ünneplésre. A magyar pálinka is előkerült.
Vége a nyárnak, hűvös szelek járnak. :) Szóval extra változékony lett az idő. Tegnap nyár, 16 fok, napsütés, ma szél, eső és 5 fok. (már majdnem tél) Emlékezetem szerint tavaly október 15.-én leesett az első hó.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése