Az első hét

7-8 fok.
Ennyi az Atlanti óceán hőmérséklete errefelé. Ha szerencsénk van, felmegy ez 12-re is.
Kipróbáltam, na nem úszva, csak merülve, mert nem ismervén testem reakcióit a hideg vízre, nem kockáztattam meg egy hipothermiát. (Állítólag nagyon gyorsan ki tud hűlni az ember.)  "Strandolás" után két termálvizes medence is jár a fázóknak.A helyi gyerekek vidáman játszottak a vízben, miközben a kárpátok fia dideregve mászott melegebb helyre.
Hétfőn beindítottam az álláskeresést. Bicajommal nyakamba vettem a várost és négy nap alatt 32 helyre adtam be önéletrajzomat. Jártam az összes sportegyesületnél, a Kosárlabda Szövetségben, az összes spa szalonban és egészségközpontban a nagy Reykjavík területén. Eddigi eredmény: próbamasszázsra megyek a Hilton Nordica Spa szalonjába, ezen kívül semmi konkrét.
A kerékpárral közlekedésnek nagy előnye, hogy jól megismerem a várost, ott szállok le a járműről, ahol én akarok (és szakítom meg az utazást, ha látok valami érdekeset),valamint közben rengeteg a természeti és egyéb látnivaló.
Nagy ijedelmet okozott az otthoniaknál a földrengések híre. 3 és 5 közötti erősségű rengés 250-300 alkalommal. Tőlünk ez messze történt, másrészt a jég alatt (a gleccsereknél 1 km vastag) elfolyt a kitörő magma.
Izgalmak várnak rám.
A reykjavíki maraton lesz a hétvégén, lezárják az egész várost és ingyenes lesz egész nap a tömegközlekedés (buszok). Belo felesége Gabi félmaratont fut, kimegyek neki és a többi futónak szurkolni. A nap hátralévő részében kulturális fesztivált rendeznek egészen késő estig. Végiggördítettem a honlapon a programok linkjét, majd 40 percig tartott, annyi minden lesz. Kezdem írni a saját listámat, mit nézek meg.
Még rövid idő telt el, hogy nyilatkozzak az érzéseimről. Nyilván hiányoznak a gyerekek, és Zita is. Minden nap beszélünk Skype-on. Már majdnem olyan, mintha személyesen beszélgetnénk, csak nem tudom őket megérinteni.
Nincs igazából időm ezen agyalni, annyi hatás ér. Magamnak is sok plusz dolgot szervezek és igazán élvezem az ittlétet.

Sportos szombat

Nauthólsvík.
Az Izlandon jártak tudják.
Homokos tengerparti strand, közkedvelt bulihely, meleg vízzel fűtött kicsiny öböl.
Még nem strandoltam (felderíteni mentem, kb. 12 fok és 60 km/h szél), de holnapra ez a terv. Ha süt a nap azért, ha nem süt, azért. Kis kerek termál medencében lehet a fürdés után melegedni. :-)
Májusi emlékeim szerint, itt outdoor training pointot létesítettek a szabadtéri edzés szerelmeseink. Kihasználtam a lehetőséget, félmeztelenre vetkőzve edzettem egyet. (Spartan 300 Workout)
Meg sem éreztem a 12 fokot, szeles otthoni 24-nek hatott.
Délelőtt már megtapasztaltam a szelet, kikanyarítottam bicajommal egy másfél órás szeletet a városból, tengerparton tekerve, érintve a tavat és Leifur Eiriksson szobrát a Hallgrímskirkja-nál.
Estére pihenőt fújok, díszítem kicsit a szobámat, szkájpolok az otthoniakkal.

3000 km-rel arrébb

Elszálltam. Na nem Magamtól.
Illetve magamtól, így most már reykjavíki lakos vagyok.
Tekertem a városban (merthogy magammal hoztam a bringám), láttam a sok turistát és én nem annak éreztem magam, hanem helybelinek.
Szóval AirBerlinnel repültem, tudom ajánlani. Nincs az a sok szórakozás, mint a fapadosokon, de lehet jegyet halászni fapados áron. Kaja is van és filmet vetítenek. Minden, ami egy férfinak fontos.
Belo és Zoli jöttek elém, a reptéren nem lehetett megmozdulni, hiszen szezon van. Ismervén a helyi alkohol árakat, gyutifríből hoztam nekik sört.
Vendéglátóm, Bírna, most éppen nem dolgozik, közgázból doktorál. Itt 50 évesen is menő egyetemre járni.
Az egyetem és a tó közötti részen lakom, abszolút belváros.
A sorrend: 1. Kennitala 2. Bankszámla 3. Telefonkártya 4, Kajavásárlás
A Kennitala 5 hét, míg megjön, ezért nem tudtam bankszámlát nyitni. A többi ment, mint a karikacsapás.
Lépésről lépésre. Cél-terv-végrehajtás-akadály-végrehajtás-eredmény-újabb cél-újabb terv......
Betekertem szinte az egész várost, bár egész nap esett (Belo szerint, ő már csak tudja az eltöltött 23 évével, nem érdemes az agyadat terhelni az időjáráson problémázással), élveztem a bicajozást a friss levegőn.
Hazaértem, halat ettem. Ugyancsak egészséges (olyan igazi íze van), és olcsóbb, mint a csirke.
Hétvégi tervek: jövő hét megtervezése (munkakeresés), tengerpart, uszoda-úszás, edzés. Család nélkül rengeteg időm van. Igyekszem kihasználni a kerékpár-crossfit-úszás triumvirátussal. (Birna hangosan fütyörészik)
Kisütött a nap.
Vasárnap szocializáció a program, vegyülök, és a magammal hozott házi édes nemes pirospaprikából birkapörit főzök izlandi birkából. Kikötöttem, csak akkor vagyok hajlandó megfőzni, ha vörösbort iszunk hozzá. +két meghívott vendég.
Kapcsolatépítés kipipálva.

Felderítés

London szép. Gyalogszülinapnak még szebb. Hosszú nap volt, de amit bele lehet sűríteni, azt megtettük. Még arra is maradt erőnk a végén, hogy egy turisták által nem látogatott helyen megigyunk egy korsó híg angol sört és egy igazi cidert. Angol ismerőseinkkel vacsoráztunk (egyébként egész nap alig láttunk angolokat), majd a reptér vendégszeretetét élveztük, ott éjszakázva.
Fáradtan érkeztünk Reykjavíkba, egyből apartman és ágy, este romantikus tengerparti séta.
Mivel kezdjünk?
Felkerestük a munkaközvetítő irodákat, jártunk a Bevándorlási Hivatalban, a Kennitala (ID number) Hivatalban (nem tudom, hogy hívják), és angol tudásom első mély vize: bementem a Kosárlabda Szövetségbe.
Letalpaltuk az egész várost. Nap végén jól esett lazulni a kéttucatnyi uszoda-fürdő egyikében.
Leveleztünk egy húsüzemmel (ha valaki külföldre dobbant, ahhoz, hogy megvethesse a lábát, ne válogasson a munkákban) és kiutaztunk hozzájuk. Kedvesek voltak, de értésemre adták, hogy túlkvalifikált vagyok. Tapasztalatommal a sportban, a kosárlabdában, valamint masszőr, gyorsan el tudok helyezkedni, ezért nem alkalmaznak, mert úgyis lelépnék 2 hét múlva. Azért ez jól esett, bár munkának jobban örültem volna.
Össze-vissza hebegve habogva egy telefon beszélgetést is bonyolítottam.A Kosárlabda Szövetség kiküldte az anyagomat, a legnagyobb egyesülettől hívtak. Azóta is tartjuk a kapcsolatot, egy félállás körvonalazódik.
A napok 2/3-át önéletrajzok széthordásával töltöttük, a maradékban "nyaraltunk".
Összes bank, összes brókercég, összes....
Pihenés, városnézés, hétvégén túra, este brügi.
A változatosság gyönyörködtet, ezért a sorrendet variáltuk, közben rengeteg hal és Skyr (még nem tudom elmagyarázni, de egészséges és nagyon finom).
A vége előtt, az uszodában, szólított meg bennünket Belo, igazi pozitív életszemléletű, segítőkész honfitársunk TF-es kolléga, 23 éve Izlandon élő úszóedző (alapban kézilabdázó, edző), akivel azóta is tartjuk a kapcsolatot. Sokat segítettek azzal, hogy ő és párja, sokéves élményeiket megosztották velünk, ezzel megerősítve bennünket.
Lejárt a 10 nap. Összegeznünk kellett. Volna.
Érzelmileg nagyon közel kerültünk a kinti léthez. Amit a tudatos énünk felmért és értett, arra a tudattalan énünk ráerősített.
Nem kellett nehéz döntéseket hoznunk.
37 és 1/2 óra múlva indul a gépem új életünk felé.
Elindulok megteremteni az alapokat, hogy a lehető legrövidebb időn belül újra egyesüljön a család.
Az új székhelyem: Capital Region, Reykjavík.

Felkészülés

Meg kell mondani. Kinek?
Szülőknek, családnak, iskolának, munkahelyen....Mikor? Mennyit áruljunk el? Hazudjunk? Ne hazudjunk?
És a gyerekeknek?
Velük mindent megbeszélünk a maguk szintjén. A pénzügyi döntéseket is. Amíg kérdeznek, jó. Kapják meg a válaszokat. Amíg biztonságban érzik magukat, jó. Nem szerettük volna, hogy fél füllel hallanak valamit és kombinálnak.
Leültünk és megbeszéltük. Volt sírás is. Azt gondolom megértették, miért döntöttünk így. De el kellett telnie 7 hónapnak, hogy el is fogadják. Most várakozással vegyes izgalommal készülnek.
Családunk vegyes érzelmekkel fogadta döntésünket. Volt, aki megpróbált lebeszélni, volt, aki támogatott, volt, aki magában tartotta gondolatait. Az első információ döbbenetes lehetett számukra, aztán kicsit megnyugodtak, "Messze van az még!", mondták. Most, hogy 8 nap múlva utazok, elindítani a kinti életünket, hirtelen realizálódott: "Ezek nem viccelnek!"
Az iskolában nem akartuk megmondani, gondoltuk, elég lesz az utolsó pillanatban. Mivel gyerekeink tudták, természetesen korán kiszivárgott az információ.
Ha valaki szóba hozta, mindig igazat mondtunk, de mindig csak annyit, amennyit kérdezett.
Januárban (2014) megvettünk 2 repülőjegyet májusra, egy 10 napos második nászútra. Időben kellett gondolkodni, mert turistaszezonban már kevés a hely, azok is drágák. Kinéztünk egy szállást, de nem volt pénzünk kifizetni. Két hónap alatt 74 ezer forintról 240 ezerre emelkedett az ára, ahogy közeledett a szezon. Végül találtunk egy apartmant az első ártól kicsit drágábban.
Vadul vadásztunk a neten azokra az oldalakra, ahol bármilyen információt is találunk az országra utalóan.
A döntést követően októberben angolul kezdtem tanulni. Hiába beszélek jól németül, nem érek vele semmit Izlandon. Márciusig teljesen nulláról indulva bevágtam 3 teljes tankönyvet, minden napot 3 óra nyelvtanulással indítottam. Zita telefonos segítséget nyújtott hozzá.
Közben folyt az információ gyűjtés, egy füzetben írtuk össze, mit kell májusban megnéznünk, utána járnunk, elintéznünk.
A gerendaházat, ahol laktunk, el kellett adni. Ismervén a mai magyar ingatlanpiacot, nem könnyű feladat. Sikerült.
Már nem ott lakunk. Találtunk egy megfelelő albérletet.
Gyorsan telt az idő, rohantak a napok. A májusi 10 napot leszerveztük, édesanyám jött segíteni a gyerekek körül.
Május 5.-én a szülinapomon felszállt velünk a gép Londonba.

Munkatapasztalat

Szerencsés helyzetben vagyok, ami a hobbim, az a munkám, és ami a munkám az a hobbim. A "tanítás állami keretek között" nagy bizniszéből kiszálltam. Sok szép évet tanítottam különböző helyeken általános iskolákban. 14 éve töltöm az időmet kosárlabda edzőként gyerekekkel és 6 éve masszőrködöm. Mindkettő azért jó, mert saját döntésből jönnek az emberek. Ráadásul megválogathatom, kivel dolgozok.
Edzőként mindent a Kiss Lenke Kosárlabda Suliban tanultam, ők egyengették (nagy türelemmel) pályámat.
Ezen a vonalon, nem gondolom, hogy a munkavállalás ne működne Izlandon. Sok a sportegyesület, az egészségmegőrző központok teljes kapacitáson működnek. A szigetlakóknak fontos az egészség és tesznek is érte.
Agyalunk.
Zita mivel foglalkozzon?
Fél év tanítás (hajrá tesi-amerikanisztika!) után bróker cégnél kezdett, innen 7 év a gyerekekkel otthon (itt megjegyzem: Ő az az elmenős, sok mindent csinálok a gyerekekkel, de közben ápolt, nem zsíros copfos, nem kitérdesedett tréninges anyuka, aki egy PR diplomát is összeszedett közben), aztán megint bróker cég.
Tudom, hogy nem ez a szíve vágya. Sokat beszélgettünk róla, mi az, ami hozzá passzolna. Még nem találta meg.
Ötletek: óvó néni, idegenvezető, házi pékség magyar sütikkel....
Kezdődő izlandi kalandunkat esélynek látjuk számára.

Helyzetek és döntések

Adódnak helyzetek. Csak azt nem akarjuk tudomásul venni, hogy mind a döntéseink következménye. Néha még az sem egyszerű döntés, vajon melyik alsógatyát veszem fel ma. Ezzel szemben nagyon könnyen döntünk pénzügyekben, megyünk valamerre vélemények után, vagy amerre a nagy társadalmi csapások vezetnek. Beleszaladtunk mindenbe. Az összes pénzügyi döntésünk hibás volt. Felismertük és változtattunk. Sok mindenkire lehetett volna ráfogni, csakhogy ezek a mi döntéseink voltak. Ezért a felelősség is a miénk, de a változtatás joga is. Amit biztosan tudunk, hogy a saját életünket mi akarjuk élni.
Egyszerű a matek: 40 évesen mínuszba kerültünk, újra kell kezdeni. Három érző, gondolkodó kisemberért és a saját álmainkért.
3 évvel ezelőtt újratárgyaltuk a külföld témát.
Hol akarunk élni?
Mindenképp egy olyan országot akartunk választani, ahol elég kolbászt töltenek ahhoz, hogy kerítést lehessen belőle építeni.:-)
Felmerült Kanada, Új-Zéland, Málta, Németország...és még sokan mások.
A gyerekeket nem lehet megkímélni a váltás okozta nehézségektől, de lehetnek fokozatok.
Szempontok:
Szeretünk egészségesek lenni mind testileg, mind mentálisan. Teszünk is érte. Milyen a környezet ehhez?
Beszéljük-e az adott ország nyelvét? Vagy elég az angol vagy a német a munkavállaláshoz?
Milyen a családtámogatási rendszer?
Elfogadják a végzettségeinket vagy újra kell tanulnom az egészet?
Sok-e a bevándorló?
Milyen a bevándorlási procedúra?
Távolság?
Tetszik? Nekem nem. Nekem igen.
Körbejártuk.
Izland lett belőle.

Kezdetek

Zitával már 17 éve, még gyerekek nélkül, külföldön akartunk élni. Ő több országban dolgozott családoknál (Hollandia, Egyesült Királyság, USA), míg egy szép napon engem is rávett egy németországi "munkára". Nagy próbája lett ez kapcsolatunknak. Nekem, mint vidéki magyar gyereknek, pedig egy olyan komfortzóna tágítás, amiből a mai napig mosolyogva megélek. Hálás vagyok neki ezért, mert ekkor lettem igazi bevállalós srác.
Németországban kint maradhattunk volna, de Zitának volt egy féléve még a főiskolán (Hajrá tesi szak!), és valahogy természetesnek tűnt a közös életünket (akkor már ilyesmiben is gondolkodtunk) itthon elkezdeni.
2000-ben egy hideg januári estén kérte meg a kezemet, pedig már terveztem a dolgot. Ő ilyen. Mindig kitalálja, mire gondolok. Őszintén bevallom, néha az embernek ezekben a helyzetekben van egy "A francba!" érzése. Másrészről (ismerjük el férfitársaim) ez baromi kényelmes. Nem kell találgatnom, nincs mellé beszéd, egyszerűen megmondja, mit szeretne és kész.
Szép sorban jöttek a gyerekek (jelenlegi állapot: Soma 12, Luca 11, Borka 8), és egyik pillanatról a másikra nagycsaládosok lettünk. Ahogy kellett a hely, vándoroltunk lakásról lakásra, két otthon között megpihenve Zita édesanyjánál. A végeredmény egy gerendaház lett a fővároshoz közel. Majdnem hat boldog évet töltöttünk itt el és sok értékes emberi kapcsolatot köszönhetünk ennek az időszaknak.
A gyerekek időközben megnőttek, a nevelésükkel járó "megpróbáltatások" már nem fizikaiak, hanem inkább lelki jellegűek lettek. Egyébként szerencsések vagyunk (mások szerint három egyformán tökéletes gyerekünk született, ezért nekünk könnyű). Semmit nem kellett velük foglalkozni. 5 éves korukig csak lógáztuk a lábunkat és azon kívül, hogy bepelenkáztuk őket, meg enni adtunk nekik, nem tettünk semmit. Mégis tud mindegyik társaságban viselkedni, udvariasak, kiegyensúlyozottak, érdeklődőek és lelkesek, bármiről legyen is szó. Sok programot csinálunk,olvasunk, próbáljuk a világot kinyitni nekik.
Míg telt az idő, a "külföldön élünk" témáját elő-elővettük, de mindig találtunk rá kifogást, miért is maradjunk. Pedig belül, kíváncsisággal vágytunk rá. Nem annyira a messzi-messzi múltban eljött a pillanat a döntés meghozatalára, de erről majd később:-)